Nagyvárad fejlődésének óriási lendületet adtak a vasúti építkezések. 1858. április 24-én átadták a Püspökladány-Nagyvárad, 1870. szeptember 7-én a Nagyvárad-Kolozsvár, 1887-ig pedig a többi irányba futó vasútvonalat. Számos hitelintézet – bank, takarékpénztár és takarékszövetkezet – alakult, tőkét és gazdasági hátteret biztosítva a gyorsan fejlődő iparnak és kereskedelemnek. Nagyszerűen jövedelmezett a termény- (főleg a gabona- és bor-) kereskedelem. Az ipar fejlődését nagyban elősegítette az ipartestület megalakulása 1886-ban.
1890-től új szakasz kezdődött, amikor a kapitalizmus kibontakoztatásával egyre erőteljesebbé vált a polgárosodás. Ekkor létesült a Nagyváradi műtrágyagyár Rt. A Janky és Tsa. francia cognac gyár rumgyártással szélesítette termékeinek skáláját. 1895 után a filoxeravész következtében a szőlőültetvények nagy része kipusztult, és így a figyelem a sör- és malátagyártás fejlesztésére irányult.
Váradon az ipari sörgyártás az 1850-es években honosodott meg, amikor a város tőszomszédságában, a délkeletre fekvő Pece-Szöllősön sörház létesült. A malátagyár, amely 1872 tájt épült, jókora alapterülettel, négy emelet magasságban emelkedett ki a már meglévő sörház szomszédságában.
Az ipari fellendülés folyamatát 1873-ban kereskedelmi válság hátráltatta. A megtorpanás a szesz- és sörgyártásban a termelés visszaesését eredményezte. A közel hét évig tartó krízisnek a számlájára írható az is, hogy 1875 körül a nagyváradi sörházban megszűnt a termelés, majd a vállalkozás ellen megkezdődött a csődeljárás. Ez röviddel azután következett be, hogy a Bécsi Bank Rt. (Wiener Bankverein) tulajdonába került. Nagyipari fejlődés Magyarországon (1867-1900) című könyvében Sándor Vilmos utalást tesz az 1890-ben alapított „Hungária” Serfőző és Malátagyár Rt nagyváradi sörfőzdére.
1895-ben a pece-szöllősi ipartelepen ismét beindult a sörgyártás, majd 1899-ben, válságos idők után – a filoxeravész következtében a borárak megnövekedtek -egy rt. birtokába került. A vállalkozás ekkori neve: Nagyvárad-Szöllősi gőzsörgyár „Löwy Ignácz”{Grosswardein-Szöllöser Damßierbrauerei) . Bár a tulajdonosok a malátagyárat korszerűsítették és a sörgyártelepet jéggyárral egészítették ki, reményeik nem váltak be, a vállalkozás ismét csődbe jutott. Ez annak volt betudható, hogy a századfordulón a „Dreher és Haggenmacher” Serfőzdék termékei elárasztották a nagyváradi piacot, komoly konkurenciát jelentve az itt gyártott sörfajtáknak.
Kisebb kihagyás után, 1902-ben a gyárat átvette Krausz Béla, kinek vezetése alatt a termelés elérte az évenkénti 1200 hl sört. 1903-ban a várad-szöllősi gyárhoz hívták vezető tisztviselőnek Friedmann Hermann nagyváradi lakost, a legnagyobb európai cégeket képviselő „Steiner M. Albert” Nagyváradi Kereskedelmi Ügynökség irodavezetőjét.
1908-ban a gyár vezetősége társszerződési egyezményt írt alá a Biharmegyei Takarékpénztárral, és 1914-ig Krausz Béla és Tsa. Bt. néven működött. Az 1908. évi termelés meghaladta a 1800 hl sört. A gyár sörkülönlegességei közé tartozott ebben az időszakban a „Góliáth”. 1912-ben és 1913-ban az évi termelés 13 620 hl volt. 1914. február 26-án Nagyváradi Sörgyár Rt.-vé (Bierbrauerei Aktiengesellschaft) alakult, és a Biharmegyei Takarékpénztár tulajdonába ment át. . Az alaptőke ekkor 200 000 korona. A gyár ügyvezető-, kereskedelmi és műszaki igazgatóját, Friedmann Hermann-t, Havas Mór, a Biharmegyei Takarékpénztár igazgatója nevezte ki, helyettesének Sefolga Vilmost bízták meg.
1915-ben a gyárban csak 9810 hl sört termeltek. A termelési visszaesést az első világháború kitörése eredményezte.
Az ipartelep 1916-ban a budapesti Hazai Bank Rt. tulajdonába került, és 1922-ig működött ennek felügyelete alatt. Annak ellenére, hogy válságos időszakok uralkodtak, az új befektetőnek sikerült nagyobb termelést elérnie, így 1916-ban 13 100 hl sört állítottak elő.Az 1917. november 19-én tartott rendes évi közgyűlésen az alapszabályok a következőképpen módosultak: a társaság tárgya és célja a Nagyvárad város tőszomszédságában, Várad-Szöllős község területén fekvő sörgyár révén sör, maláta és mellékcikkek, valamint jég gyártása, vétele és eladása; vendéglők és szállodák kibérlése, megvétele, működtetése vagy bérbeadása; szeszes italok, ecet vagy ezen gyártási körbe tartozó termékek előállítása, gyártása és ugyanezen termékek, valamint különféle borok vétele és nagybani árusítása; gazdaságok, birtokok kibérlése, üzemben tartása és ezekkel kapcsolatban állattenyésztés és állathizlalási üzem folytatása; minden, a fentebb felsorolt üzletágakkal kapcsolatos kereskedelmi üzlet folytatása.
1918. május 14-én a Nagyváradi Sörgyár Rt. alaptőkéje 500 000 korona volt. Az 1920. április 24-i évi soros közgyűlésen igazgatóvá választották Friedmann Hermann kereskedelmi és műszaki igazgatót, nagyváradi lakost és dr. Rapoch Jenő bankigazgatót, budapesti lakost. Az alaptőke ekkor 1 500 000 korona lett.
Az 1921. november 30-án megtartott évi soros közgyűlésen igazgatóvá választották dr. Coriolan Bucico-t, Nagyvárad polgármesterét, és Cornel Bejan-t, Bihar megye alprefektusát.A nagyváradi sörgyár hatalmas és korszerű iparvállalattá történő fellendülése 1922-ben kezdődött, amikor a részvények egy részét a Kolozsvári Takarékpénztár szerezte meg, a másik részét a kőbányai „Dreher-Haggenmacher” Sörgyár Rt. vette meg. Az 1922. szeptember 28.-i közgyűlésen igazgatóvá választották Bocsánczi László vezérigazgató és dr. Szántó Zoltán igazgató kolozsvári, valamint dr. Demetriu Mangra ügyvéd, loan Cherciu ipari felügyelő, Horváth Árpád bankigazgató nagyváradi lakosokat. Az 1922. december 20.-i rendkívüli közgyűlésen az 1 500 000 korona alaptőkét átszámolták. Ezen összeg megfelelő értéke 750 000 lej, amit az igazgatói tanács javaslatára 7 000 000 lejre emeltek.
Kőbányai mintára megkezdődik egy hatalmas, korszerű gépekkel ellátott sörgyár létesítése. Felépül az irodaház épülete és a bejárati porta, főzőház épülete létesül. A cél szentesítése ügyében a „Dreher-Haggenmacher” Sörgyár Rt. áttelepíti Nagyváradra az egyik kőbányai gyárat. A főzőház három kazánja és szűrőberendezése a müncheni Göggl & Sohn cég gyártmánya 1910-ből. Dreherék országos méretűvé fejlesztik a gyárat, elérvén azt, hogy Románia egyik legnagyobbja legyen.
Az 1923. március 5.-én a vezetőség módosította az intézmény elnevezését: „Dreher-Haggenmacher” Sörgyár Rt. Az igazgatói tisztet a következő személyek töltötték be: Teodor Mihali, Aurél Lazär, Dreher Jenő (a vállalkozás atyjának, Dreher Antalnak a dédunokája) és Haggenmacher Oszkár. Ugyancsak 1923-ban, a „Dreher-Haggenmacher” Sörgyár Rt. bérbe vette az újaradi sörgyárat, báró Nopcsa Elekné vállalkozását.
A kezdeti nehézségek sikeres leküzdése után a termelés 1924 áprilisában kezdődött meg. A sörgyár alaptőkéje ekkor 30 000 000 lej , termelőképessége évi 200 000 hl volt.22 E teljesítményhez hozzájárulhatott a drezdai Seek fivérek malomipari berendezéseket és gépeket gyártó vállalattól (Mühlenbauanstadt und Maschinenfabrik worm Gebrüder Seek, Dresden) beszerzett és üzembe helyezett malátaörlőgép is. Ezzel a kapacitással a „Dreher-Haggenmacher” Sörgyár Rt. Románia első öt sörgyára közé volt sorolható.
1925-ben odaadó munkájának gyümölcseként Friedmann Hermann-t a „Dreher-Haggenmacher” Sörgyár Rt. romániai vezérigazgatójává nevezték ki. E munkája mellett a nagyváradi közéletben is sikeres tevékenységet fejtett ki: a Sörgyárosok Egyesületének alelnöke, a Gyárosok Országos Egyesületének elnöke, valamint a „Makabea” sportegyesület és az Utazók Egyesületének díszelnökeként.
1926- és 1927-ben már több mint 50 000 hl-re növeltea termelését, s hivatva volt Partiumot és az egész Erdélyt a legkitűnőbb sörrel ellátni. E célkitűzést nagyban elősegítette az, hogy saját maláta- és jéggyárral rendelkezett. 1930-ban a „Dreher-Haggenmacher” Sörgyár Rt. megvásárolta az újaradi sörgyárat, amit – mint már szóltunk róla – 1923-tól bérelt. Az 1929-1933 között bekövetkezett súlyos gazdasági és pénzügyi válság miatt az újaradi sörgyár bezárta kapuit.
Helyi viszonylatban a válság végét jelezte az, hogy 1932-ben a „Dreher-Haggenmacher” Sörgyár Rt. termékei elárasztották a bukaresti piacot is – Diamandstein Mihály terjesztési munkájának legnagyobb eredménye -, és rövid időn belül a fogyasztók kedvencévé váltak. Érdemes megemlíteni, hogy ekkor Bukarestben számos, a nagyváradi sörgyárnál nagyobb kapacitású sörgyár működött. A bukaresti „Luther” és „Bragadlru” sörgyár már 1898-tól mesterségesen hűtött raktárhelyiségekkel is rendelkezett. Szintén 1932-ben, augusztusban, az ipar és kereskedelem terén szerzett érdemei elismeréséül, a király a „Meritul Comercial” I. osztályú érdemkereszttel tüntette ki Friedmann Hermann-t.
Friedmann Hermann 1935 őszén bekövetkezett halála után a „Dreher-Haggenmacher” Sörgyár Rt. vezetőjévé Diamandstein Mihályt nevezték ki.
1937-ben a gyárban 37 000 hl sört főztek. 1940 és 1944 között, amikor területileg és gazdaságilag Erdély az anyaországhoz tartozott, a „Dreher-Haggenmacher” Sörgyár Rt. alaptőkeként 1941. április 25-én 1 500 000 pengőt számolt. A gyár sörkülönlegességei közé tartozott ekkor a „Szent György” és „Szent László” világos sör, valamint a „Bak” duplamaláta barna sör.
1946. május 3.-án az újaradi telepen, 15 év szüneteltetés után beindult a maláta- és jégtermelés.1947-ben a cég 40 500 000 lej alaptőkéjét 2 000 000 000 lejre értékelték fel.
A XX. század második felének hajnalán, amikor a vállalat felvette a „Munca” nevet, a sör, maláta, valamint különféle szeszes és üdítőitalok előállítása, a jég, a szikvíz és édesség gyártása került előtérbe. A termelési és értékesítési tevékenységekhez hozzátartozott néhány étterem és szálloda bérlése és működtetése. Ezen időszakhoz fűződött még a „Bucuresti” és „Porter” márkájú sörök gyártása is.
1972-ben a sörgyárat összevonták a nagyváradi Szesz- és Élesztő gyárral. Közös működésük alatt a vállalkozás a Nagyváradi Sör-, Szesz- és Élesztőgyár nevet viselte. Ekkor gyártott sörmárkái között említést érdemel a „Bihor”, „Bucegi”, „Carpati”, „Felix”, „Hipoglucidicä”, „Iadolina”, „Sport”, „Stäncua” és a „Valea Prahovei” .
Románia utóbbi években megindult gazdasági átalakulása a Nagyváradi Sörgyár életében is döntő szerepet játszott. A sörgyár részvénytársasággá alakult, új nevet vett fel: Nagyváradi Sör- és Malátagyár Rt. A társaság nem váltotta be a hozzá fűzött reményt. Az ekkortól gyártott, gyenge minőségű sörök között díszes helye van a „Favorit” és „Crisana” márkának.
Az 1999. március 25-ei árverésen az Állami Tulajdonalap {Fondai Proprietátii de Stat) eladta a sörgyárba fektetett részvényeit. A nagyváradi Evro Impex Kft. 4 milliárd lejért megvásárolta a gyár részvényeinek 39%-át. A győztes cég, a Romexa Rt., 3 évre kiterjedően vállalta a sörgyár gyártásának megtartását, továbbá egy csokoládétermékek készítésére alkalmas berendezés üzembe helyezését. Az új tulajdonos mégsem építette be a korszerű technológiát, 1999 őszén a Nagyváradi Sör- és Malátagyár Rt. bezárta kapuit. A 2000. év elején lebontották, helyére felépítették a Lotus Market bevásárló- és szórakoztató központot.
Hochhauser Ronald
One Response to Az egykori Nagyváradi Sörgyár