Magyarországon már a honfoglalás óta…ahogy minden település története kezdődik. Sopron környékén nemcsak a bornak, hanem a sörnek is nagy hagyományai vannak. Az erre utaló első emlékek 16. századiak. A törökök kiűzése (1686) után a járványok leküzdésében a sör is szerepet játszott. Ha már vizet nem ihattak, csak forralva, félve a fertőzéstől, akkor sört főztek. Ezt az osztrák, bajor betelepülők is segítették. I. Lipót császár 1702-ben megengedte, hogy Pécs város a sör akója után 15 krajcár felárat szedhessen, és ezt az ispotály fenntartására fordíthassa. 1762-ben adták bérbe Melczer Antalnak a pécsi városi serfőzdét.
A 19. század közepéig a sörfőzést céhrendszerben végezték. Igen sok sörfőző működött Pesten, Budán és a vidéki városokban. A század második felére e termelési mód már gátja lett az ipar fejlődésének. A sörfőzésben az 1843. Évi Pesti Serrend-tartás indította el a szabad versenyre alapozott ipari gyakorlatot. Kimondta, hogy “…minden pesti polgár servám lefizetése ellenében szabadon főzhet sert”. Ez a rendelkezés még képesítéshez sem kötötte a serfőzést, nyilt versenyt hirdetett.
Hirschfeld Sámuel 1848-ban alapította az első -pécsi- sörgyárat, amelyben 1882-ben már 4 ezer hektó sört főztek.1854-ben két sógor, Barber és Klusemann serfőz-dét nyitott Pesten, a külső Jászberényi úton, egy évvel megelőzve a Schmidt-féle Kőbányai Serház Társaságot. A két söröscég hetven éven át folyamatosan ver-senyzett egymással, mígnem 1923-ban egyesültek. A hajdani főzőházak a Duna mentén épültek, mivel a vizet a folyóból nyerték. Schmidt Péter változtatott: a Münchenből 1844-ben hazatérő sermester nem a folyóból, hanem mélyfúrású kútból nyerte a vizet az üllői országút mentén lévő üstjeibe (serfőzőháza 1867-ig üzemelt az Üllői út 31 sz. alatt). Azt is megtanulta, hogy a sör akkor lesz igazán kiváló, ha nem földbe ásott és vízzel locsolgatott hordókban érlelik, hanem ki-egyenlített hűvösű pincékben: Kőér-földjét IV. Béla adományozta Pest városának, hogy az Óhegy alól kibányászott kövekkel falat építhessenek a város köré. Innen a név – Kőbánya – és a több kilométer hosszúságú járatrendszer. Schmidt kibérelt néhány tárnát és fogatokkal szállíttatta oda az árpalét Pestről. A pincében érlelt italnak sikere lett, attól kezdve csak Kőbányán folytatták e munkát, egymás szomszédságában hat gyár épült ötven év alatt.
Vállalkozó szellemű serfőzők és pénzemberek 1850-ben megalapították a Kőbá-nyai Serfőző Társaságot Barber Ágost és Klusemann Károly után, 1855-ben a Kő-bányai Serház Társaság is megnyitotta üzemét, amelyet hét év múlva már Dreher-gyárnak hívtak, mivel a schwechati sörkirály, Dreher Antal 1862-ben megvásárolta az ígéretes telepet.
Dreher nevét ekkor már nagy betűkkel írták a sörgyártók kézikönyvében. A gőzha-jókkal Pest-Budára szállított cseh, osztrák és bajor termékek hamar alulmaradtak a versenyben. 1867-ben alakult az Első Magyar Részvény Serfőzde Rt.
Az egyesített főváros gyorsan fejlődött, lakóinak száma egyre nőtt. A sörpiac szélesedett, a kereslet annyira fellendült, hogy vidéken is több új sörgyár létesült. Ezek közül két cég elődje: a Nagykanizsai Sörfőző Rt. és a mai is működő soproni őse, az Első Soproni Serfőzde és Malátagyár Rt.ekkoriban épült. 1892-ben nagy-kanizsai bankemberek és vállalkozók elhatározták, hogy a városban egy malátagyárral együtt üzemeltetett sörgyárat alapítanak, egy kanizsai üzletember, Gelsei Guttmann Vilmos indítványára Kanizsa Serfőzde Részvénytársaság néven. A gyárhoz malátagyárat is építettek, a vállalat induló tőkéje 500 000 forint volt. Az első néhány évben cseh és morva munkások dolgoztak a gyárban, akik betanították a helyi munkaerőt. Néhány év elteltével a vállalatnak – a magyarországiak mellett – már kocsmái voltak Fiuméban, Triesztben, Splitben, és Pulában is. Nevét 1911-ben Királyi Sörfőzde Részvénytársaságra változtatta.
A malátagyár 1894-ben kezdte meg müködését és az első évben már 133,5 tonna malátát készített. A sörgyár évi kapacitása 20 ezer hektoliter sör volt 1895 februárjában.
A soproni sörgyárat, Első Soproni Serfőzde és Malátagyár néven Lenck Gyula alapította 1895-ben, a Brünni Serfőzde Részvénytársasággal közösen.
1894-ben két új üzemet nyítottak Kőbányán, az egyik a Polgári, a másik a Királyi nevet kapta. Hamarosan kiderült, a vállalkozók túllőttek a célon. A Királyi Serfőzde 1898-ban ugyan megkezdte termelését, de nem bírta a versenyt a többi nagy gyárral, és így két év után csődbe ment. A nagy termelők 1902-ben kartellbe tömörültek. A Magyar Serfőzők Egyesülete ennek szükségét látta, mivel a főzdéknek a termelési adók mellett söradópótlékot is kellett fizetniük. A kartellszerződés az értékesítési terület felosztására, a mennyiségi kontingensek megállapítására, a viszonteladók egymás közötti elosztására, és a sörárakra vonatkozott. Létezését a fogyasztóközönség hamarosan érezhette az árak egyöntetű emelkedésén. De az áremelkedés ellenére — mivel a gazdasági helyzet ismét javult — a sörfogyasztás újra emelkedni kezdett.
Az 1910-es évekre Magyarországon 86 sörfőző volt, ezek termelése az előző 15 év alatt kétszeresére nőtt, és elérte az évi 3,2 millió hektólitert. Folyt a léhűtés az eddigieken kívül a munkácsi, nagyváradi, kolozsvári, aradi, temesvári, nagyszebenei, nagyszentmiklósi, óbecsei, a kassai, nagyszentmihályi, pozsonyi, kőszegi, stb, ü-zemekben. A sörtermelés ilyen jelentős felfutásához nagymértékben hozzájárult a városi lakosság gyors növekedése és az általánosan javuló gazdasági helyzet. A fejenkénti sörfogyasztás ekkor mintegy 16 liter/fő volt évente(ma nyolcvan liter, míg Németországban 200, Csehországban 250 l).
A XX. század beköszönte egy újabb társaságot, a Fővárosi Serfőzde Rt.-t is hozta. A régiek erre korszerűsítéssel és bővítéssel válaszoltak; egymás után épültek az újabb serfőzdék (1892: Polgári; 1910: Haggenmacher; 1912: Fővárosi Serfőzde). A 19. század utolsó évtizedeiben a kisüzemek rohamosan zártak be. A nehézségek ellenére a múlt század utolsó évtizedeire Magyarországon uralkodóvá vált a nagy-ipari sörgyártás, az ország sörtermelésének 60 %-át néhány nagyüzem adta. A honi sörgyártás mégsem számított jelentős iparágnak sem hazai, sem nemzetközi viszonylatban. Ennek oka elsősorban az volt, hogy nagyobb mennyiségű és olcsó bort termeltek, a lakosság többsége még sokáig inkább Bacchusnak hódolt. Az ország akkor még az ipari fejlődés kezdetén állt a viszonylagos fellendülés dacára, kevés volt a tehetős városi lakos, aki rendszeresen látogatta az ászokhordókat.
A Haggenmacher család budafoki üzeme mellett Kőbányán 1910-ben új gyárat épített. Ez akkoriban modern berendezésekkel működött. A Hazai Bank Rt. a Deutsch Ignác és fia céggel együtt megalapította a Fővárosi Serfőzde Rt.-t. A gyár 1914-ben már termelni kezdett.A pécsi gyár 1917-ben felvette a Pannónia Sörfőző Rt. nevet, ugyanakkor nagyobb méretű gyártóművet is építettek. 1920-ban nemzet-közileg elismert sört hoztak forgalomba Pannónia Dupla Malátasör néven, amelyet már szabadalommal védtek.
A soproni gyár 1918-ban fuzionált a Nyugat-magyarországi Serfőzde és Malátagyár Rt-vel.
A háború és a sör nem fért össze. Az első világháború véget vetett a nagy sörözéseknek, ám a várt boldog idők a békekötés után sem köszöntöttek be.Trianon a területekkel a felvevőpiacokat is leválasztotta Magyarországról. A sörgyárak összefogtak és 1923-ban megalakult a Dreher-konszern a névadó, valamint a Rész-vény- és a Haggenmacher- sörfőzdék részvételével. A sörfőzést a Részvény telepé-re korlátozták, a Haggenmacher- gyárban textilüzemet rendeztek be, a Dreher pedig maláta, likőr és csokoládé gyártásába kezdett. 1928-ban beolvasztotta a kanizsai Király Serfőzde Rt.-t is. A grandiózus terjeszkedés eredményeképpen 1933-ban létrejött a Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt., A cég a sörpiac 66 százalékát tudhatta magáénak. 1933-ban leállította a sör és maláta-gyártást Nagykanizsán, 1934-ben megvásárolta a Fővárosi Serfőzde részvényeit is, és ezzel 75 százalékra növelte részesedését. Fokozatosan kiépült a vállalat értékesítési szervezete. Budapesten a Népszínház utca 22. sz. alatt állították föl a központi sörlerakatot, majd fölépült a budafoki, a rákosszentmihályi, az újpesti és a kispesti sörraktár is. Lerakatokat létesítettek Szegeden, Székesfehérvárott, Sió-fokon, Balatonlellén, Veszprémben, Miskolcon és Lembergben.
1941 januárjában Kanizsán felújították és ismét üzembe helyezték a sör- és malátagyár üzemeit, a sörgyár a második világháború végéig ismét termelt. Ezekben az években a gyárból átlagosan 70 ezer hektóliter sör került értékesítésre.
1942-ben Pécsről két új sörrel jelentek meg a piacon, Komlólelke (barna sör) és Aranyászok elnevezéssel. A második világháborús gazdasági nehézségek miatt ismét leállították a termelést, és a hatalmas, félig üres épületeket más célokra, raktárépületként hasznosították.
A nagy államosítások idején, 1948-ban a Dreher sörgyárba olvasztották a Polgári és a Királyi sörfőzdét is. A cég neve Kőbányai Sörgyár Nemzeti Vállalat lett.